Közzétéve:

Pergető versenyen Keszler villantóval

Már az elmúlt évben csiklandozta a fantáziám egy közelemben meghirdetett csukafogó pergető verseny. Nevezetesen a Tisza-tavi Pergető Triatlon első, csukás fordulója. Tavaly végül kimaradt, most viszont máshogyan alakult.

November 5-re lett meghirdetve és „best five” rendszerben, amiben csak a csuka számított. Ettől az évtől a Keszler villantók teszthorgásza lettem. Így ez egy remek lehetőség volt a csalik és önmagam tesztelésére verseny körülmények között. Már csak társat kellett találnom, ami a legkönnyebb feladatnak bizonyult. Megkérdeztem barátomat, régi versenytársamat, lenne-e kedve hozzá? Persze hogy igen választ kaptam, így összeállt a régi csapat Zimány Ferenc – Pál Mihály név alatt. Gyorsan leadtuk a nevezést és nekikezdtünk a felkészülésnek.

Próbáltunk minél több információt begyűjteni, és terveink szerint edzeni is sokat akartunk a pályán. Hát, az edzés napokat nem sikerült összehozni, két elfoglalt ember nehezen tud időt egyeztetni. A verseny előtti napot tudtuk csak a pályán tölteni, azt is külön csónakokból. Feri cimborám guide-ol is, így ő vendég horgászokkal kereste a csukákat. Együtt indultunk s nem is messze álltunk meg egymástól. A versenyre kijelölt szakasz elején kezdtünk. Tudom, hogy sok itt a csuka és nem is kicsik. Hiába, a Tisza-tó még mindig nagyon jó ragadozóhalas víz.

Elsőre kissé távolabb állok meg a nádtól és a hínárszálak között meghúzódó csukákat veszem célba. A csalim ezúttal a Keszler Kárász 15 g-os, ezüstszínű változata. Szépen mozog, nem is kicsi kanál és a kicsit zavarosabb vízben nem hátrány, ha csillog. Körbe dobálom magam, de nincs érdeklődés, ezért csalit cserélek. A következő a Keszler Kárász 17 g-os változata, mely arany színben csillog.  Méretre teljesen megegyeznek és a mozgása is ugyanaz, viszont a nehezebb egy kicsit mélyebben húzható, ugyanolyan lassan. Erre sem találok éhes csukaszájat, ezért közelebb húzódom a nádfalhoz. Bízom a kanalakban ezért újra a fényesebbet csatolom a karabinerbe. Dobok – pár centire a nád tövétől indítom, lassan, folyamatosan pöcögtetve. Látom  amint csillog, villog a Karesz.  Nem jön még egy métert sem amikor egy kis koppanás után súlya marad a felszerelésnek. Akasztok. Halam van. Óvatosan, lehetőleg feltűnés nélkül fárasztok, és úgy veszem be, hogy senki ne nagyon lássa. Vannak azért edzeni bőven.

Keszler villantó
Nem tudott ellenállni az “ezüstkárásznak”

A csuka torokra vette a kanalat. Lefényképezem, mérem és engedem is el gyorsan. Remélem holnap találkozunk! Hetvenöt centiméter volt teljes hosszban. Nem rossz kezdés.

Keszler villantó
Torokra vette…..

Megnézem a horog hegyét, minden rendben. Tűhegyes még mindig, szakáll lenyomva, jöhet a következő.

Az előző helytől egy méterrel balra csobban a kanál és kezdi meg a táncát. Alig tekerek párat mikor egy burványt látok a vasam mögött. Ösztönösen megállok és csak pöccintgetem, szinte egy helyben. Koppan a bot, akasztok. Meg van a második. A menetrend az előzővel megegyező csak a méret kisebb, 51 cm.

Keszler villantó
Második edzőpartnerem.

Leülök, átgondolom a kialakult helyzetet. A halak itt vannak, eszik is a drágaságaimat. Nem kellene a nagy nap előtt összeszurkálni őket, ráadásul ilyenkor mindenki figyel mindenkit. Döntök. Rántom a motort és átmegyek a pálya másik végére. Máshol azonban nem találok halat, így kezd kialakulni a másnapi taktika.
A nap végén barátommal átbeszéltük a tapasztalatokat, és ennek alapján állítottuk fel a másnapi tervet. Mindenképpen a pálya elején igyekszünk helyet találni, a tisztább vízben. Lehetőség szerint nem mozgunk túl sokat és az első órában bele húzunk, hiszen később már nem lesznek annyira aktívak a halak. Feri ezt tanácsolja a vendégeinek is, ami a sportszerűség fogalmát maximálisan kimeríti.

Az egésznek a kulcsa viszont, hogy minél kisebb rajtszámmal indulhassunk. Mivel én voltam a versenyen való részvétel kezdeményezője, a másnapi húzás rám hárul…

Nem volt éppen nyugodt éjszakám.

Vasárnap korán reggel találkozunk, irány a gyülekező hely. Elég sokan összegyűltünk, 42 csapat indul a versenyen. A bőséges reggeli elfogyasztása után kerül sor az indulási sorszám húzására. Izgulok rendesen, hiszen már itt jól kell szerepelni, hogy a terv szerint cselekedhessünk. Rám kerül a sor. Lazán húzok egy golyót és szinte el sem hiszem, amit látok. Kihúztam az 1-es sorszámot! Ez a része tehát kipipálva. Persze, barátom is elégedett a teljesítményemmel.

Váltunk még pár szót az ismerősökkel, de indulni kell. A verseny indítása a IV-es öblítőtől történik, oda minden csapat már vízen jut át.

Megérkezett mindenki, gyors eligazítást követően kicsi csúszással indul a verseny. Indulhat az 1-es csapat – szól a szervező – és elindulunk az előre megbeszélt hely irányába. Az utolsó métereket már elektromos motorral tesszük meg s próbálunk a lehető leghalkabban megállni. Kényelmes dobástávolságra rakjuk le a horgonyt a nádfaltól, majd felcsalizzuk a botokat. Kettő bottal terveztem végighorgászni a versenyt. Az erősebb pálcára a jelenlegi favorit kerül, pontosabban a Keszler Kárász 15 g-os ezüst kanál, drótelőkére. Terveim szerint ezen a boton csak a tesztvillantók kerülnek bevetésre. A másik, könnyebb botra körforgót akasztok, de tudom előre, ezt fogom legkevésbé használni. Nem szeretem a pörgő villantót, hiába eredményes sokszor. Előkészítek még egy lebegő wobblert s némi gumicsalit.

Várjuk a dudaszót ami 08.15-kor fel is harsan. Első dobásokkal a nád szélét veszem célba, persze hogy a kárásszal. Látom, amint jön a kanál. Szépen mozog, feszült izgalommal várom, hogy valami megragadja. Úgy az ötödik dobásnál tartok, amikor egy koppintás és halam van! Nem is rossz! Fárasztásba kezdek, talán kicsit durván is, hiszen izgulok rendesen. Társam nyugtat, kell ez a hal, ne menjen el. Pár kört tesz a csónak előtt, némi hínárt is összeszed, de csak becsusszan a merítőbe.

Megvan az első, hal nélkül már nem maradunk! Körbe nézek, itt is ott is szákolnak egy-egy csukát. Gyorsan tovább, nem szabad megállni! Szisztematikusan kezdem körbedobálni magunkat, de pár dobás után újra kapásom van. Horgon a második hal. Talán még idegesebb vagyok, mint az előzőnél, mivel jobbnak tűnik. Barátom nyugtat, és rövid fárasztás után ez a hal is a merítő mélyén végzi. Nagyobb, mint az első, bár nem mérjük, tesszük a pontyzsákba.

Az izgalom nő: jó a kezdés most már csak folytatni kell. Nem sok dobást követően ezúttal a nyílt víz felől kapok kapást. Érzem a koppintást, de nem akad. Talán egy métert ha húzom és újfent megtámadja a kanalat. Bevágok, meg is akad, de abban a pillanatban lemarad. Éreztem a súlyát, ezért nehéz lesz újra kapásra bírni. Benézem az irányt hol volt és szórom a helyet rendületlenül. Nem igazán megy, nem tudok pontosan dobni, bénázok. Ez így nem megy! Leteszem a botot, kifújom magam. Dobok egy párat teljesen más felé. Lehiggadok, s újfent rápróbálok a csukára. Ez a dobás most tökéletes. A vas ott csobban ahol azt tervezem. Folyamatos pöckölgetés közben húzom és ahol a halat gondolom, megállok. Nem hagyom süllyedni a csalit, hanem apró emelésekkel, visszaengedéssel játszom vele egy helyben. Egy koppanás és nem érzem a csalit a boton! Akasztok és bemondom a fogást. Pár pillanat és óvatosan fárasztva ő is a merítőbe, majd a pontyzsákba kerül. A három közül ez a hal a legkisebb.

Keszler villantó
Fél órával kezdés után – szinte hihetetlen.

Boldogok vagyunk: alig kezdődött el a verseny és már három szép halunk van. A környékünkön abszolút vezetünk egyelőre, bár a távolabbi csapatokról nincs információnk. Jön a mérlegelő csónak, a halak védelme érdekében a mérlegelés mellett döntünk. Kintebb állunk a helytől, ne ott zörögjünk. Mérik a halakat. Második halam a legnagyobb, teljes hosszban 80 cm a mérésnél. Őt az első követi a sorban a maga 73 centijével. A harmadik halam sem rossz, 67 cm-nek bizonyul. Készül jó pár fénykép, és a halak életerősen távoznak. Indul a mérlegelő is, többen is integetnek neki.

Érkezik a mérlegelő csónak!
80 cm-es volt a legnagyobb halam!

Gyorsan számolunk. 220 cm-nél tartunk és még nincs kilenc óra. Sok van még hátra, bár a körülmények romlanak. Felszállt a reggeli köd, kisütött a nap és a csapatok is elkezdtek helyet változtatni. Ez mozgással, motorozással jár, amitől sokkal óvatosabb lesz a hal. Feltámad a szél is, amitől az eddigi, opálos víz még zavarosabb lesz. Célnak kitűzzük a negyedik csuka megfogását és nem sok mozgással, kis helyváltoztatásokkal folytatjuk. Most már bevetünk mindenféle csalit, bár én megrögzötten a Keszler kanalakat dobom, húzom. Hiába, ami egyszer nagyon bejött ahhoz ragaszkodunk. A következő halat Feri akasztja körforgóval. Óvatosan fáraszt, én szákolok és megvan a kitűzött cél. A negyedik halunk. Kisidő múlva beméretjük, fényképezzük. 58 cm, így 267 pont az eddigi eredményünk. Következő cél az ötödik hal megfogása és a három méter átlépése.

Megérkezett a várva-várt negyedik csuka is.

 

Keressük a halakat, de nehezen akarnak kötélnek, illetve fonott zsinórnak állni. Közben telik az idő már a verseny idő felén is túl vagyunk. Az egyik dobásnál valami meglöki a kanalat, de nem akad s az sem biztos, hogy csuka volt. Mindenesetre megszórom rendesen, de sajnos semmi.

Taktikát váltunk. Megnézzük mit csinál, mit húz a többi csapat. Megpróbálunk olyan csapat helyére beállni, akik nem fogtak és lehetőleg nem vasakat húztak.

Egy kis idő múlva ez sikerül is. A sarokból tovább indul az egyik csapat, és ha jól láttuk gumiztak. Gyorsan becsúszunk az általuk ott hagyott helyre. Még mindig kitartok a kanalak mellett, ezért az ezüst 15 g-ost csatolom megint a karabinerbe. Pár dobás után a csónak mellett megcsípi egy csuka. Már láttam a kanalat és látom a halat is a kapásnál. Iszonyat óvatosan nyúl oda, ezért nem is akad. Szólok barátomnak hogy itt a hal s  alaposan körbe szórjuk a lakhelyét. Ő viszont lehet, hogy még az ajtaját is bezárta, nem mutat érdeklődést semmi iránt. Én kitartóan próbálom kapásra bírni, Feri viszont más irányt választ. Pár pillanat múlva viszont szól, hala van.

Nagy rutinnal fárasztja, én rutinból szákolom. Meg van az ötödik! 70cm körül saccoljuk és most már túl vagyunk a 3 méteren. Boldogok, elégedettek vagyunk. Kicsit leeresztünk, nincs már az a nagy nyomás rajtunk. A legelső lehetőségnél beméretjük, ami kicsit csalódás. Nincs 70 cm, “csak” 67 lett a teljes hossz. No, nem baj. Így már 345 cm-nél tartunk, ami nagyon jó. Mindketten bizakodunk a jó helyezésben. Most már csak egy két centit lehet javítani, amit már elég lazára veszünk. Nem nagyon mozgunk és már a verseny végét jelző dudaszót várjuk. Azért Fecó csak fog még egy csukácskát, amit gyorsan mérünk, de ő a legkisebb – 55cm -, így nem fér bele a „best five”-ba. Mehet vissza, növekedni. Dobunk még párat és 14 órakor felharsan a duda.

Megvan az ötödik is a három méteres álomhatárral együtt!

 

Vége a versenynek. Kezet fogunk, vigyorgunk: jó volt, szép volt. Mindketten úgy gondoljuk, kihoztuk a lehető legjobbat a helyzetből.

Irány vissza a kikötőbe, és megyünk ebédelni. Az ebéd mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Istenien finomra sikeredett a csülök pörkölt és sem nem meleg se nem hideg. Egyszerűen tökéletes. Nincs kimért adag, mindenki többször is szedhet. Én eme lehetőséggel élek is. A pontos mennyiséget fedje jótékony homály, de hát tényleg ízletes.

Immár jóllakottan várjuk az eredményhirdetést, és közben az ismerős csapatokkal beszélgetünk. Kellenek ezek a beszélgetések, sokat lehet tanulni belőle. Ha fogtak, mivel fogták, hol fogták. Ha pedig nem fogtak, miért nem fogtak, mit rontottak el.

Egyszer csak szól a szervező: Gyertek, megvan az összesítés.

Először is megköszöni a szponzoroknak a segítséget, és a fő támogató is szól pár szót. Személyesen még nem ismertem, de most egyből szimpatikus lett számomra. Látszik, a verseny és a versenyzők támogatása a cél. Aztán végre az eredmények ismertetésére kerül a sor.

Először a legnagyobb hal díját osztják ki. Amikor meghallom a 80 cm-t, tudatosul bennem, hogy ez bizony az én halam. Nevemen szólítanak, és nagy örömmel megyek a kupáért. Nagyon boldog vagyok, kimondhatatlanul örülök a díjnak.

Legnagyobb halért járó kupa!

Ezután elkezdik sorolni a helyezetteket hátulról. Szólítják a harmadik helyezést 303 centiméteres fogással. Ahogyan eddig mindenkit, őket is taps, és gratulációk kísérik.

Következik a második helyezett 345 cm-rel. Ezek bizony mi vagyunk, boldogan vesszük át a díjakat

2. hely, amire nagyon büszkék vagyunk!

Végül az első hely is gazdára talál, 347 centiméteres fogással.

Készül bőven fénykép, gratulálunk egymásnak, és fogadjuk a gratulációt a többi csapattól.

Némi eszmecsere még belefér: ki hol, s mivel fogta a halakat. Aztán lassacskán indul mindenki haza, így mi is a távozás mellett döntünk. Megköszönjük a szervezőnek a példás ellátást, a csodás napot.

Gyorsan megbeszéljük a tapasztalatokat társammal. Egyetértünk, hogy jól csináltuk, jó volt a taktika. Két centivel maradtunk el a dobogó legfelső fokáról, de hát az a csapat ügyesebb volt. Jelen esetben 2 cm-rel ügyesebb.

Dobogós csapatok!

A hazaúton megint csak elgondolkozom. Egy ilyen jó versenyhez elengedhetetlen a jó víz, mint amilyen a Tisza-tó. Sok és nagy halat tart, előbb utóbb valami vb helyszíne is lehetne. Az adottságai megvannak hozzá.

A verseny hangulatáról, szervezéséről csak felsőfokon lehet beszélni. Sok jó csapat, jó szervezés és minden téren korrekt hozzáállás volt a jellemző.

A Keszler csalik is jól szerepeltek, igaz, ez számomra már nem meglepő. Most viszont egy kicsit extrém körülmények között kerültek bevetésre és így is ragyogóan teljesítettek.

Köszönöm ezt a gyönyörű napot a szervezőknek és köszönöm a villantókat Keszler Bertoldnak. Jó részben magáénak érezheti az elért eredményt hiszen kézműves termék révén a keze munkájának a gyümölcse. Azt hiszem jövőre is itt a helyem, helyünk a Keszler villantókkal együtt. Viszont többet fogom az arany színűeket húzni.

 

Köszönöm a figyelmet.
P.M.

Közzétéve:

Méret, mennyiség, minőség

Sok szeles, esős nap után reggel kinézve az ablakon végre szélcsendet és napsütést látok. Gyorsan döntök, ez bizony horgásznap.
Előveszem az engedélyem, bekarikázom az adott napot s gyorsan pakolok. Egyrészes pergetőbot a hozzá való orsóval és 0.13-as fonott zsinórral. A csalik tekintetében nem variálok sokat, pár darab wobblert és a kedvenceimet, a Keszler villantókat pakolom. Előre tudom, hogy szinte kizárólag a Kárász fantázia nevű csali lesz a vízben, hiszen kiérdemelte a bizalmat. A horgászat helyszínén gondolkodom, de nem sokáig. Megnézem a környék öntözőcsatornáit. Tudom előre, nem lesz egyszerű a logisztikai része. Nagyon kevés horgászhely van, ezért motorral megyek, így nagyobb területet tudok bejárni. Az egyrészes botnak itt már hátránya is van, nem csak előnye. Mindegy, megoldom.

Halak tekintetében nem számítok hatalmas mennyiségre és kiemelkedő méretűekre sem, viszont – számomra – egy minőségi pecára igen. Ez esetemben azt jelenti, hogy az egész csatornát keresztben átdobva a túlsó oldali gyékényfal előtt tudok játszani a kanállal. Imádom ezt a módszert, ilyenkor egyszerre több dologra kell figyelni. Nem lehet rövid a dobás, mert akkor nem éri el a célzónát a kanál, de ugyanakkor hosszú sem. Kell hozzá egy minőségi villantó, ami szinte lebegtethető egy helyben, de ugyanakkor húzásban is tökéletesen mozog. Egyébként is az a véleményem, hogy egy támolygó villatónak lelke van. Végtére is csak egy hajlított lemezdarab. Nekünk, horgászoknak kell azt életre kelteni. Ha pedig kézműves termékről van szó, ez hatványozottan igaz, hiszen maga az alkotó lelke, keze munkája is ott van benne eldugva. Hiába, elfogult vagyok a támolygókkal kapcsolatban.

Kiérek a csatorna partra, a dobozból a Keszler Kárász 17 g-os arany kanalat csatolom a karabinerbe, természetesen drótelőkével. Nem egy kisméretű kanál, de látszik rajta a tökéletes minőség. Eszembe jut az első támolygóval fogott csukám. Az is házi (kézműves )  gyártmány volt, de hol volt az ehhez képest! Igaz, ennek már majd 32 éve.

Óvatosan megközelítem a partot és közeli dobásokkal kezdek. Nem akarom elriasztani az esetleg itt álldogáló halakat sem. A közelebbi dobások nem hoznak eredményt, így a túlpartra koncentrálok. Kinézek egy kisebb öblöt a gyékényben és megdobom. Szemmel végig követem a kanalat, a levegőben van még mikor óvatosan lefogom a zsinórt és visszaváltom a felkapókart. A vas kifeszíti a kint lévő zsinórt és halk toccsanással ér vizet pár centire a gyékénytől. Mivel azonnal kontaktusban vagyok vele így belepöccintek, de hagyom is tovább esni. Gondolatban pont megdicsérném magam, de megteszi más. Határozott koppintást kapok, akasztok és meg is van. Fárasztásba kezdek.

Keszler villantó
Az első jelentkező……

 

Keszler villantó
Jól küzdött……

Közben fényképezek is, ami azért nem egyszerű mutatvány. Párszor kirohan a hal, még a féket is megzizzenti, de hamar tarkón ragadom. Bekapta a Kárászt rendesen, de gyorsan megy a horogszabadítás, mert korábban lenyomtam a horgok szakállát.

Megmérem, 52/60 cm, de szép vaskos, hibátlan csuka. Készítek róla pár fotót s gyorsan engedem is vissza. Nem egy hatalmas méret, nem is lehet nagy mennyiségben fogni, de számomra ez a minőségi csukahorgászat.

Keszler villantó
Méltó ellenfél volt……

Ez a hely nem ad több halat, így nem messze egy másik beállóban folytatom. Harmadik vagy negyedik dobásra megüti valami a beeső kanalat, de nem tudok akasztani sem. Elkezdem lassan húzni. Billeg szépen a Karcsi, érzem, látom a botom spiccén. Megint meglöki, de csak nem akarja megenni. Megállítom, pöcögtetem szinte egy helyben, de újfent csak megpiszkálja. Taktikát váltok. Hirtelen, gyorsan beletekerek hármat, és megállítom a csalit. Ezt már nem bírja odalent cérnával, majd kiveszi a botot a kezemből, akasztani nem is nagyon tudok. Mindenesetre meg van, már fel is burványlik.

Az új hely

Készíteni akarok néhány fotót az előzővel megegyező méretű halról és keresem a telefont a zsebemben. A csuka azonban mást gondol. Hirtelen beszalad a part alá és szépen körbeteker jó pár nádszálat. Feszesen tartom, hátha kifordul, de pár pillanat múlva érzem, nincs már a horgon. Nem baj, ilyenkor is jó a lenyomott szakáll, hiszen a halnak nem lett baja.

Próbálom kiszabadítani a csalimat. Megfogom a zsinórt kézzel és feszítem, hátha enged. Engedni enged, de nem az, és nem ott, ahol kellene. Elpattan a fonott, valószínűleg sérült lehetett. Mivel másik ilyen csali pont nincs a dobozban, megpróbálom megmenteni. Óvatosan, kézzel hajtogatom ki a nádszálakat, de sajnos nincs rajta egyiken sem. Aztán meglátom kb. egy méter mélyen, a fenéken feküdni. Picit hezitálok, de mivel ennek a fémnek már hatalmas lelke van, nem hagyhatom sorsára. Levetkőzöm, bemegyek érte. Nem meleg a víz és egy arasznyival a köldököm alá ér, viszont megvan a kárászom. Nagyon gyorsan iparkodok ki a vízből és a ruha kupac felett fényképezem le őkelmét, majd kapkodva öltözöm. A méretről most inkább ne beszéljünk. Ez a hely sem ad több kapást, ezért tovább indulok.

Keszler villantó
Ha menni kell, akkor menni kell…….

Most már gépi hajtásra váltok, hiszen minimum egy kilométer a legközelebbi hely. A következő három állásból kettőn fogok halat, viszont nem nagyokat. Ami számomra örvendetes, hogy mindkettőt a túloldalról, hulló falevél effektussal sikerült elcsípni.

A soron következő helynél eldöntöm, ez lesz ma az utolsó beálló, hiszen az első helytől már nyolc kilométerre vagyok. Megint csak a part szélével kezdem és megint csak a túlsó oldalról jön akció. Amint az előző esetben is, ez a hal is csak piszkálja a csalit. Hát akkor huncutkodjunk! Gyorsan beletekerek, megállítom és meg is van. Úgy látszik, ezt nem tudják kihagyni. Nem az a csúnya nagy, ellenben elég kicsi. Készítek róla is pár fotót és engedem is útjára, megérdemli.

Keszler villantó
Nem nagy, de legalább kicsi!

 

Keszler villantó
Remélem pár év múlva is megtisztel majd ……

Leveszem a csalit, megtörölgetem – ami valójában inkább simogatás – kijár neki. Elpakolászom, de nem indulok még, kivételesen nem kell sietnem sehová. Ott a vízparton végig gondolom, kielemzem a napot. A csalik variálását nem vittem túlzásba: amivel kezdtem azzal is végeztem. Mennyiségre megint csak nem fogtam sokat: négy és fél csukát, ami azért majdnem öt.
A méretet tekintve: nem fogtam nagy vagy pláne kapitális halakat, de ezek a halacskák bizony gyönyörűvé varázsolták a napomat.

Ami pedig a minőségre vonatkozik: a jól eltalált, igényesen elkészített villantóval könnyű a magam fajta horgásznak egy hasonló, minőségi horgászatot véghezvinni. Megint csak meg kell köszönjem Keszler Bertoldnak a csalikat, mert nem először, de nem is utoljára segítettek hozzá egy remek naphoz.

Amint az kiderült, a horgászatban a méret és a mennyiség nincs arányban a minőséggel.

 

Köszönöm a figyelmet.

P.M.